|
|
Általános rész
Az ápolást, gondozást nyújtó intézmény, melyben az önmaguk
ellátására nem vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek teljes körű
ellátásának biztosításáról kell gondoskodni.
Ez alapján a szolgáltatás feladata:
- a napi legalább háromszori étkezés,
- a szükség szerint ruházattal, illetve textíliával való
ellátás,
- a lakhatás,
- a mentális gondozás,
- az egészségügyi alapellátás, szakorvosi ellátáshoz és
kórházi kezelés hozzájutásáról való gondoskodás,
- a gyógyszerellátás, az ápolási segédeszközökkel,
rehabilitációs eszközökkel, valamint gyógyászati segédeszközökkel való
ellátás, valamint
- az előgondozás elvégzése.
Ezen túl
- fogyatékos személyek esetében képességfejlesztő
foglalkoztatást, sport- és szabadidős tevékenység,
- kiskorú fogyatékosok esetében a korai fejlesztés és
gondozás, ötéves kortól a fejlesztő felkészítés, valamint az iskolai tanulmányok
folytatásának biztosítása.
Az ellátottak köre
Bács-Kiskun Megye területén élő
időskorúak, fogyatékos személyek, szenvedélybetegek.
Az intézmény telephelyein az
ellátottak egészségi állapotuk, önellátó képességeik szerint kerülnek
elhelyezésre, ez alapján a pavilonrendszerű intézményben külön osztályokon
élnek a fekvőbetegek, fennjárók, szenvedélybetegek, demensek, fiatalkorú és
felnőtt fogyatékos személyek, a rehabilitálható sérültek.
A.
Lakhatás:
Az
ápoló-gondozó otthonban biztosított
-
a lakószobákban egy ellátottra legalább hat négyzetméternyi lakóterület,
-
tíz ellátottra legalább egy fürdőkád vagy zuhanyzó, valamint nemenkénti
elkülönített illemhely,
-
folyamatos fűtés- és melegvíz szolgáltatás.
Az intézmény
szobáiban három, illetve négy személy kerül elhelyezésre.
Az átlagot
jóval meghaladó minőségű elhelyezést biztosító önálló lakrészek lakószobát és
fürdőszobát foglalnak magukban, és egy ellátottra legalább tíz négyzetméter
nagyságú lakóterület jut.
Tiszta környezet biztosítása:
Fontos az ellátottak
komfortérzetének biztosítása, otthonos, rendezett, tiszta környezet
kialakítása. Törekedni kell arra, hogy minden ellátást igénybe vevő
környezetének tisztántartásában képességei szerint részt vegyen. Azon ellátást
igénybevevők részére, akik egészségi állapota lehetővé teszi, szobáik
folyamatos rendben tartását önállóan végzik (szükség esetén a takarítók
segítségével), a felügyeletet, a munkák koordinálását a nővérek látják el.
Élelmezés
Az étkezést a bentlakók életkori
sajátosságainak, valamint az egészséges táplálkozás követelményeinek
megfelelően biztosítjuk. A heti étrend összeállítása során figyelembe vesszük a
lakók eltérő életkorát, egészségi állapotát és egyéni igényeit is, diétás
étkeztetést is biztosítunk. Étlaptanácsot működtetünk, mely javaslatot tesz az
étlap összeállítására.
Ruházat, textília
biztosítása
Az
ellátást igénybe vevő lakók elsősorban saját ruházatukat és textíliájukat
használják. Ha az ellátást igénybe vevő megfelelő mennyiségű és minőségű saját
ruházattal nem rendelkezik, a teljes körű ellátás részeként nyújtott ruházat
legalább három váltás fehérneműt és hálóruhát, valamint az évszaknak megfelelő
legalább két váltás felső ruházatot és utcai cipőt - szükség szerint más
lábbelit -, a foglalkoztatásban részt vevők részére munkaruhát, védőruhát
kiskorú és fogyatékos személyek estében az életkorának megfelelő sportruházatot
tartalmaz.
Az ellátottak ruházatának
mosásáról, javításáról az intézmény gondoskodik.
Az ápolási,
gondozási feladatok jellege, tartalma
Az ellátást a szakmai rendelet
(1/2000.(I.7.) SZCSM.rend.) előírásainak megfelelően egyéni gondozási terv
illetve egyéni fejlesztési terv, rehabilitációs program alapján végezzük. A
gondozási terv egyénre szabottan határozza meg az ellátásban részesülő
állapotának megfelelő gondozási, ápolási feladatokat, azok megvalósításának
módszereit, figyelembe véve a képességek, készségek fejlesztését, szinten
tartását és a prevenciót is.
Ha az ellátásban részesülő
személy állapota miatt ápolásra is szorul, és ez az orvos megítélése szerint az
intézmény keretein belül megvalósítható, az egyéni gondozási terv részeként
ápolási terv készül. Az ápolási terv az ápolási feladatok dokumentációja, amely
az ápolásra szoruló személy állapotának javítására vonatkozó feladatokat,
illetve az alkalmazandó technikákat tartalmazza.
Az ápolási feladatok szakszerű
ellátását az intézményvezető ápoló folyamatosan figyelemmel kíséri.
Az otthon a rendszeres orvosi
felügyelet keretében biztosítja az ellátást igénybe vevő egészségi állapotának
folyamatos ellenőrzését, az egészségügyi tanácsadást, a szűrést, az orvos által
elrendelt vizsgálat elvégzését.
Az intézmény főállású orvost nem
foglalkoztat, az általános orvosi teendőket vállalkozó háziorvos látja el, hetente.
Továbbá pszichiáter, belgyógyász szakorvossal is szerződéses viszonyban állunk,
rendszeresen rendelnek intézményünkben.
A rendelés az intézmény saját
orvosi rendelőjében történik.
Az 1/2000 SzCsM rendeletben
előírt gyógyszereket az intézmény térítésmentesen biztosítja, a listán nem
szereplő gyógyszereket az ellátott maga téríti. A testközeli gyógyászati
segédeszközöket, az ellátott, a test-távoliakat pedig az intézmény
finanszírozza. Kivéve az inkontinencia betéteket, melyet az intézmény térít.
Mentálhigiénés
ellátás
A változás mindig változtatást,
alkalmazkodást igényel. Adaptálódnunk kell az új viszonyokhoz, hiszen az élet
nem áll meg, nem szabad ott ragadnunk a múltban, és bizalommal kell szemlélnünk
a jövőt. Meg kell találnunk elsősorban a belső biztos pontokat, amelyekre
támaszkodva sikerrel vehetjük az akadályokat. Ebben nyújtanak segítséget a
mentálhigiénés csoport tagjai.
Gondoskodik valamennyi lakó
mentálhigiénés ellátásáról és foglalkoztatásáról.
Minden
ellátottnak szüksége van olyan személyre, akiben bízik, akivel problémáit meg
tudja beszélni. Ezen bizalmi személyek a mentálhigiénés nővérek, de más
területről jelentős szerepet vállalnak a szobanővérek is.
A mentálhigiénés nővérek esetmenedzselési feladatokat látnak
el, amelynek elsődleges célja, hogy képessé tegye az ellátottat problémáinak
megoldására.
Ennek keretében biztosítja:
- a személyre szabott bánásmódot,
- a konfliktushelyzetek
megoldása, megelőzése érdekében az egyéni és csoportos megbeszélést,
- az ellátottak családi és
társadalmi kapcsolatai fenntartásának feltételeit,
- a gondozási tervek
megvalósítását,
- a hitélet gyakorlásának
feltételeit,
- segíti, támogatja az
intézményen belüli kis közösségek, társas kapcsolatok kialakulását és működését.
Ki egyetlen lelket
ment meg, az egész világot menti meg.
Foglalkoztatás
Nem az a barát
aki kabátot ad neked, hanem aki megtanít kabátot varrni.
A foglalkoztatás célja: a lakók
mindennapi életének ésszerű tartalommal való megtöltése, melynek segítségével
ébren tartható az önbecsülés, a hasznosság és az emberi közösséghez tartozás
tudata.
Intézményünk
az ellátottak meglévő képességeinek szinten tartása és fejlesztése érdekében szociotherápiás
foglalkozásokat szervez.
A szociotherápiás foglalkozások
formáit az ellátott életkorának és egészségi állapotának, képességeinek
megfelelően választjuk meg, az egyéni gondozási és fejlesztési tervben
megfogalmazott célkitűzésekkel összhangban.
Az egyéni és csoportos
foglalkoztatás alapelvei:
-
célszerűség,
-
önkéntesség,
-
folyamatosság,
-
mértéktartás,
-
egyénre szabottság,
-
rendszeres értékelés,
-
változatosság.
Az intézmény
működési körén belül szervezett munkavégzési célú foglalkoztatás lehet az
ellátást igénybe vevők művelődését, szórakozását szolgáló helyiségeiben,
valamint az intézmény közvetlen környezetében, kertben végzett munka.
Munkajutalomban minden, az
intézmény működési körén belül szervezett foglalkoztatásban részt vevő ellátott
részesül.
Szórakoztató, kulturális,
kreatív foglalkozások:
Ide sorolhatók azok a tevékenységek, amelyek az ellátást
igénybe vevő érdeklődési körének, képességének, életkorának megfelel, nem
megterhelő, készségfejlesztő, önkéntes, szórakoztató kikapcsolódást nyújt.
Lehetőséget ad a mozgásigény kielégítésére, feszültség levezetésére.
Formái:
-
Kreatív műhelyek:
o
gipszöntés,
o
kerámia, agyagozás,
o
szőnyegszövés,
o
varrás, kézimunka,
o
gyöngyfűzés,
o
festés, rajzolás,
o
szalvétatechnika,
o
képeslapkészítés,
o
makramé,
o
textilfestés.
-
Sporttevékenység:
o
mozgásos foglalkozások,
o
kondicionáló torna,
o
vetélkedők, versenyek.
-
könyvtár, versmondás, olvasás
-
színjátszás
-
kirándulások szervezése
-
zenehallgatás, éneklés, zenélés
-
tánc
-
videó, tv
-
mozi, színház, múzeum-látogatás,
-
ünnepnapokra való felkészülés,
-
játékok
o
ügyességi,
o
szellemi, sport,
o
alkotó,
o
társas,
o
szabály.
Rendezvényeink:
Farsang:
A
farsang vízkereszttől indul és a húsvéti ünnepkör kezdetéig, hamvazószerdáig
tart. A farsangi időszakban minden évben farsangi bálat rendezünk, melyre több
társintézményből is várunk vendégeket. Ellátottjainkkal már a farsang kezdete
előtt elkezdünk készülődni, jelmezeket készítünk, és jeleneteket gyakorolunk.
De nem csak az ellátottak, hanem a dolgozók is készülnek különböző
előadásokkal. A bál napján a vendégvárás után felkérünk a társintézményekből
egy-egy személyt zsűritagnak, aki értékeli a jelmezes felvonulást és a
csoportos előadásokat. Az értékelés után a díjak kiosztása következik, amely
után élőzenés mulatság veszi kezdetét.
Március 8, Nőnap:
Ezen a napon a főszerep a
hölgylakóinké. A mentálhigiénés csoport tagjai a férfi ellátottakkal együtt
szervezik meg a Nőnapi műsort. Minden hölgy ellátottnak egy-egy szál virággal
kedveskednek férfi lakótársaik.
Március 15:
Március 15-e a magyar szabadságharc ünnepe. Ez a nap
nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki. Intézményünkben
minden évben a bácsbokodi fúvószenekar játszik az ünnep alkalmából. A
fúvószenekar előtt a lakók rövid műsorral kedveskednek lakótársaiknak a
történelmi eseményről.
Húsvét:
A húsvét a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe. Jézus
feltámadását ünnepeljük. A húsvéti ünnepre való készülődés már hetekkel
korábban megkezdődik. A csoportos foglalkozásokon húsvéti díszeket készítünk,
az ünnepi hagyományokról, népszokásokról beszélgetünk, hogyan ünnepelték,
amikor még nem éltek az intézményben. Hagyománnyá vált, hogy nagypénteken a nők
részére tojásfestő, a férfiak részére locsolóvers mondó versenyt rendezünk. A
verseny végén a zsűri értékeli és díjazza a szép motívumokkal díszített
tojásokat és a szépen előadott locsolóverseket.
Anyák napja:
Intézményünkben hagyománnyá
vált az anyák napja megünneplése. Mentálhigiénés csoport tagjai, az intézmény
ellátottjai, a helyi általános iskola diákjai valamint az óvodások együttesen
adnak elő anyák napi műsort. Ezen a napon felidézzük azt a sok szépet és jót,
amit az édesanyák adtak és adnak, köszöntjük Őket szeretettel, tisztességgel,
őszintén ezen a napon. Az otthon ellátottai saját kezűleg készítenek
ajándékokat az ovisoknak és iskolásoknak a szereplésükért.
Kirándulások:
Lehetőségeinkhez mérten
igyekszünk üdüléseket, kirándulásokat szervezni, hogy kikapcsolódhassanak,
feltöltődhessenek a megfáradt intézményben élő emberek.
Pünkösdi király
és királynéválasztás:
A húsvét utáni 50. napon
ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház
megalapítását, azaz pünkösd napját. Pünkösdöt a keresztény egyház
születésnapjának is tartják. Piros Pünkösd napját ezer éve virággal köszöntik
Európa sok országában, Magyarországon is piros betűs ünnepnap a Pünkösdhétfő. A
hozzá fűződő népszokásokat, hagyományokat próbáljuk meg intézményünkben ébren
tartani az e nap körül megtartott Pünkösdi király és királynéválasztással.
Játékos feladatokkal versenyeznek a jelöltek a megtisztelő címért, amelynek
birtokosai egy évig őrzik a koronát és a szalagot, zsűriznek a házi
versenyeken, példát mutatnak lakótársaiknak magaviseletükkel.
Májusfatánc:
Minden évben május 1-jén májusfát állítunk az
intézmény udvarán, amelyet a Pünkösdi Király és királynéválasztás napján az
eredményhirdetés után kitáncolunk. A fára kötött üveg megkaparintója kapja az
igazi borral töltött flaskát, amit közösen elfogyasztanak lakótársaikkal.
Ilyenkor jól esik a zsíros kenyér zöldpaprikával, paradicsommal, zöldhagymával,
leöblítve egy kis borral, üdítő itallal. Bácsborsódon egyébként a településen
is divat a májusfaállítás, nem csak a szociális otthonban őrizzük ezt a
hagyományt.
Kulturális
Seregszemle:
 Évente megrendezésre kerülő Ki Mit Tud? a
Bács-Kiskun Megyében működő szociális intézményben élők számára. Nevezési
kategóriák: vers, próza, ének, hangszeres zene, tánc, színpadi játék. Mindig a
legeredményesebben szereplő szociális intézmény kapja a rendezés jogát a
következő évben. Bácsborsód két alkalommal érdemelte ki a megtiszteltetést, de
minden évben szép eredményeket értünk el, amelyet számos oklevél, kupa,
fénykép, videofelvétel bizonyít. Egyre színvonalasabb produkciókban
gyönyörködhetünk. Nagyon szép élmények, emlékek fűznek bennünket ehhez a több
mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvényhez.
Add a kezed!
Barátságkupa
A Játék határok nélkül
című televíziós műsor mintájára indította útjára ezt a vetélkedőt a kaskantyúi
Harmónia Otthon a megyei fenntartású intézmények számára. Egy-egy irodalmi
mű, mese köré építjük fel a játékot, amelyen 6 fős csapatok vetélkednek.
Tíz-tizenkét állomáson kell végigmenni, teljesíteni az előírt
versenyfeladatokat, gyűjteni a pontokat. A legmagasabb pontszámot elérő
csapat/intézmény nyeri a következő évi rendezés jogát. Nyáron, esetleg kora
ősszel kerül megrendezésre, általában szabadtéri programként, ha az időjárás is
kegyes hozzánk. A vendéglátó intézmény gondoskodik arról, hogy senki ne
maradjon éhen, szomjan. Vidám hangulat, kellemes kikapcsolódás, barátságok
kialakulása, találkozási lehetőségek rejlenek egy-egy ilyen napban.
Idősek hete:
Idősek hete nevet viseli az a
rendezvénysorozat, amely minden évben ősszel kerül megrendezésre. Ilyenkor egy
héten keresztül minden nap más programokat szervezünk ellátottjainknak. Vannak
állandó programok, ilyen a Sakk, kártya, malom verseny, Házi ki mit tud?,
Idősek napja, Szüreti bál. És vannak olyan programok, amelyek nincsenek minden
évben ezen a héten, mint például kirándulás szervezése, horgászverseny.
A Sakk, kártya,
malom versenyre bárki nevezhet az ellátottak közül, akinek kedve van. Ezek a
versenyek egyszerre zajlanak a mentálhigiénés munkatársak felügyelete mellett.
Házi ki mit tud?-ban egyéni és csoportos
énekekkel, versekkel, prózákkal indulnak a versenyzők. Ilyenkor sok színvonalas
előadásban van részük a nézőknek.
Idősek napján az óvodás és iskolás
gyerekek kedveskednek műsorral ellátottjainknak, majd Igazgató úr ad át
okleveleket azoknak az ellátottaknak, akik egész évben dolgoztak
intézményünkben, illetve különböző rendezvényeken eredményesen képviselték
intézményünket.
A hét zárónapján kerül
megrendezésre a szüreti bál. Ezen a bálon nemcsak a mi otthonunk ellátottjai
vesznek rész, hanem vendégek is érkeznek más otthonokból. A mentálhigiénés
munkatársak és nővérek néhány ellátottal együtt ebéd után végigjárják az
intézmény minden osztályát és meghívnak mindenkit a délutáni bálra.
Természetesen ezen a rendezvényen is rövid műsorral kedveskedünk
ellátottjainknak és vendégeinknek, majd kezdődik a mulatság.
December 6., Mikulás
napja:
Intézményünkben hagyománnyá
vált, hogy minden év december 6-án ellátogat hozzánk a Mikulás. A Mikulás
ebédidőben látogatja meg az ellátottakat, édességet hoz zsákjába, ajándékba. A
lakók verssel és énekkel köszönik meg a kedvességét. Délután a Mikulás a
dolgozók gyermekeit fogadja, sok finomsággal teli csomagot ad át nekik. A
gyerekek cserébe verssel és énekkel kedveskednek neki.
Karácsony ünnepe:
A karácsonyt nemcsak a hívő
emberek körében nevezik a szeretet ünnepének, mivel a karácsonyfa állítása, a
karácsony megünneplése az egész világon jelképpé vált. A karácsony köré egész
ünnepkör épül, kezdve az adventtől egészen vízkeresztig (január 6.). A szeretet
ünnepének az egyik legfontosabb kelléke és szimbóluma a karácsonyfa. Dolgozók
és ellátottak közösen elkészített díszekkel öltöztetik fel a szociális otthon
épületeit. Karácsonyfát üvegdíszekkel, szaloncukorral és színes égőkkel
ruházzák fel. Kellemes fenyőillat járja át a szobákat. December 24-én
felszentelt kápolnánkban megemlékezünk Jézus születésére, ilyenkor betlehemi
játékokat mutatnak be a helyi iskola diákjai, valamint karácsonyi dalokat
énekelnek, majd ezek után következik az ünnepi szent mise. Béke és nyugalom
költözik az ellátottak szívébe. Az élelmezési osztály ilyenkor ünnepi ebéddel,
vacsorával kedveskedik az otthonba élőknek. A hagyományos ünnepi ételek
kerülnek a feldíszített asztalokra. Igazgatóúr valamennyi dolgozó nevében
köszönti az intézményben élőket. Ellátottaink rövid műsorral teszik színesebbé
az ünnepet. Mindenkit megajándékozunk.
Óévbúcsúztató:
Intézményünkben az óévbúcsúztató bál csak
alig néhány éve vált hagyománnyá. Ilyenkor dolgozók és intézményben élők együtt
vesznek búcsút az óévtől, és köszöntik az újévet. A mentálhigiénés csoport
tagjai együtt készülnek az ellátottakkal, hogy minél humorosabb és
színesebb műsort állítsanak össze lakótársaiknak és munkatársaiknak. A vidám
műsort a Himnusz, pezsgőbontás és gyertyák, csillagszórók meggyújtása zárja,
majd kezdődik a bál, késő estig.
|
|